2013. 03. 26.

A Vatikán és a Királynő megállítása

A Vatikán és a Királynő megállítása


Közzétette az ITCCS 2013. március 26-án

Az öt országban megkezdődő egyházi intézkedések a húsvéti jóvátételi kampány kezdetét jelölik, és a királynő is lemondhat



Brüsszel:



Miközben Windsor Erzsébet angol királynői címéről hamarosan lemondhat, kanadai, Egyesült Államokbeli, angliai, írországi és olaszországi csoportok száműzték a római katolikus, angol és egyéb egyházakat közösségeikből annak a kampánynak a kibontakozása részeként, amelynek célja a bűnöző intézmények megállítása és vezetőik letartóztatása.



A csoportok tüntetéseket szerveztek, templomokat foglaltak el, és bejutottak katolikus és protestáns istentiszteletekre. Azt tervezik, hogy húsvéthétfőre még nagyobb tömegeket fognak mozgósítani.



„Eljött a megmozdulás ideje, mert az igazságot nem lehet feltartóztatni" - mondta az ITCCS elnökségi tagja, Kevin Annett, aki krí indián aktivistákkal együtt felolvasta és kitűzte a common law bíróság száműzési határozatát a Kanadában vancouveri katolikus székesegyháznál. (lásd a csatolt linkeket)



„Kampányunk most még arra is kényszeríti az angol királynőt, hogylemondjon, mivel a volt Benedek pápához hasonlóan ő is személyesen belekeveredett gyermekek ellen elkövetett bűncselekményekbe, és ő ezt tudja.”



Az ITCCS csoportok huszonegy országban tervezik a jóvátételi kampány kiterjesztését, illetve egyházi és királyi vagyonok elkobzását húsvétvasárnap és azután.



Ezekben az országokban a rendőri erők képviseletében nyilvánosan fognak fellépni ezen a héten, hogy teljesítsék hivatali esküjüket, és segítsenek az ITCCS törvényszéknek a bírósági szerve, a nemzetközi common law bíróság által 2013. március 5-én hozott jogszerű bírósági határozat végrehajtásában. Ez a határozat harminc állami és egyházi vezető, köztük a királynő és a pápa letartóztatását rendelte el, szervezeteiket pedig száműzte közösségeinkből.



További bejelentéseket Nagypénteken, március 29-én fogunk tenni.


Kiadás ideje: 2013. március 25.
ITCCS Központ - Brüsszel
Az ITCCS Canada bennszülött tagjai leleplezik az igazságot a Vatikán által elkövetett népirtással kapcsolatban a Szent Rózsafüzér Katolikus Templom előtt, Vancouverben, vasárnap, 2013. március 24-én – Krí vén, Steemas, és krí-kovicsán aktivista, Shawna Green szólalnak meg a húsvéti jóvátételi kampány során.
(the first youtube video - Stop the Vatican – ITCCS Canada – follows)


Az ITCCS átadja a Szent Rózsafűzés Katolikus Templomnak a common law bíróságunk száműzési nyilatkozatát 2013. március 24-én vasárnap délelőtt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése